Úgy gondoljuk, hogy a pároknak az érdeklődési fázisban fontos megismerni azt a stílust, amit a szolgáltató képvisel, ahhoz, hogy az esküvő napját nyugodtan, stresszmentesen és boldogan tudjuk együtt eltölteni. Valamint rendkívül fontos szempont, hogy a megkapott esküvői film olyan stílusú legyen, mint amit korábban megálmodtatok magatoknak. Ezért tartottuk fontosnak ezt a blogbejegyzés megírását, ugyanis itt fogjuk taglalni, hogy mi is az a cinematográfia, mi tartozik bele és számunkra mit képvisel.
A cinematográfia jelentése
A cinematográfia a mozgófényképezés tudománya és művészete. Szűkebb értelemben a filmszínházi előadások műsorát képező játékfilmek fényképezéséhez és sokszorosításakor felmerülő kamerakezelési, világítási és utómunka-feladatokhoz szükséges ismereteket jelenti, és az e feladatokat gyakorló (illetve gyakorlásukat legfelső szinten összefogó) személy a cinematográfus – tágabb értelemben a cinematográfia összemosódik minden egyéb mozgóképpel foglalkozó művészeti ággal, az animációtól kezdve a videográfián át a számítógépes grafika fejlődésével megjelent „virtuális cinematográfia” fogalmáig. Hagyományosan a cinematográfia területe a filmes fényképezés, ha egy mozgóképet nem filmszalagra fényképeztek, hanem videókamerával, akkor videográfiáról beszélünk – ma a technika fejlődésével a kettő közötti határ összemosódott, a digitális kameráknál a „videókamera” és a „high-end mozikamera” között nincsen éles határ, nagyjátékfilmeket is készítenek digitális kamerával, a nagyköltségvetésű tv-sorozatokat pedig mindig is filmszalagra fényképezték, tehát szerencsésebb lehet a videográfiát a cinematográfiától a bemutatás módja (mozi vagy TV/DVD/stb.) és nem a felvételi médium fajtája szerint elkülöníteni. – [forrás: Wikipédia]
A cinematográfia feladata
A cinematográfus a mozgásában lefényképezni kívánt (fotográfiai értelemben vett) tárgy fényképezési és megvilágítási módját határozza meg, a film rendezőjével szoros együttműködésben dolgozva, a technikai kívánalmak kielégítése mellett az adott művészeti hatás és tartalom megfelelő képi közvetítése is a cinematográfus felelőssége. Fontos megjegyezni a magyar nyelvben egy általános tévedést, ahol egy játékfilmet fényképező cinematográfust helytelenül „operatőrnek” neveznek – az operatőr nagyobb produkcióknál a cinematográfus beosztottja, a feladata a kamera kezelése és felvétel közbeni mozgatása. A legkisebb produkcióknál a két személy lehet egy és ugyanaz. A filmgyártás folyamatában a cinematográfus általában a teljes kamera-, hang-, világítási és elektronikai csoport vezetője. A jelenetek fényképezésén túlmenően a gyártáselőkészítéstől az utómunkáig és a sokszorosítás kezdő lépéseiig minden gyártási folyamatban szerepe van, a fényképezés alapvető módjának (kameratípus, nyersanyag, oldalarány) kiválasztásától a fénymegadásig vagy digitális színezésig. – [forrás: Wikipédia]
Számunkra mit jelent a cinematográfia szó?
Mozgalmas, dinamikus, megható, látványos, egyedi színvilággal rendelkező.
Amikor elkezdtünk esküvői videózást vállalni, már az elején éreztük magunkon, hogy bizonyos tekintetben többet szeretnénk nyújtani a pároknak. Folyamatosan tanultunk, tapasztaltunk, fejlődtünk. Ahogy eltelt 1-2 év, egyre jobban körvonalazódott, hogy mi nem az a tipikus, magyar esküvői lagzi videós csapat vagyunk, sem színhasználat, sem képi kifejezésmód, sem kameramozgás tekintetében. Amerikai, nyugati, filmes mintákat követve, bontogatva szárnyainkat, alakítottuk ki saját esküvői stílusunkat. Imádunk a nulláról egy igazán ütős esküvői filmet készíteni, amit a megfelelő kameramozgató eszközök, kamerák, objektívek, hangeffektek, mikrofonok és nem kis mennyiségű utómunka segítségével teszünk. Számunkra a cinematográfia az eszköz arra, hogy a legmagasabb minőségű esküvői filmeket készítsük el.
Amennyiben neked nem elég az, hogy feltűnsz a saját esküvői filmedben. 100%-ban részese szeretnél lenni megható és őszinte érzelmeiddel, valamint egy olyan kreatív vezérfonalat szeretnél látni az esküvői anyagaitokon mint, amit az esküvői referenciáink között is látsz, akkor ne habozz! Olvassátok el a ’ Tippek nektek, hogy ki tudjátok választani a számotokra megfelelő videós csomagot’ blogbejegyzésünket, ami útmutatást nyújt majd a csomagjaink között és vegyétek fel velünk a kapcsolatot, hogy megismerkedhessünk személyesen is.
ความคิดเห็น