top of page
Dóri és Matyi (376).jpg

5 szempont, amit figyelembe kell venned a másik napi kreatív szervezésénél

Frissítve: 2023. febr. 18.

Számos alkalommal felvetődött már a kérdés, hogy miért is érdemes a másik napi kreatív fotózásra és forgatásra időt, pénzt és energiát szánni. Igen, vannak hátrányai is, semmi kétség, azonban összességében sokkal többet ad hozzá az élményhez, az esküvői fotóalbumhoz és filmekhez, mint amennyit elvesz. Éppen ezért nálunk a másik napi kreatív fotózás és forgatás az alapcsomag mellé ajándékba jár, ezzel is megkönnyítve döntéseteket. De lássuk, hogy pontosan mik is az érvek mellette, illetve ellene.


Orsi és Zsolti másik napi kreatív fotózása Balatonon, Tihanyban a naplementében


#1 SZEMPONT: Oda tudunk menni fotózni, ahová csak szeretnénk


Nem vagyunk helyhez kötve olyan mértékben, mint az esküvő napján. Nem érdemes és sokszor nem is kivitelezhető az, hogy az esküvő napján több órát töltsünk autóban azért, hogy elmenjünk egy gyönyörű helyre megcsinálni a kreatív képeket és videófelvételeket. Ebből kifolyólag akár külföldre is mehetünk (Ausztria, Svájc, Olaszország, Portugália stb…, ennek csak a képzelet szab határt), de Magyarországon is van rengeteg olyan gyönyörű hely, ahol elképesztően szép képeket lehet készíteni. A helyszínek minden igényt ki tudnak elégíteni, akár legyen hercegnős Halászbástyás kreatív, akár az erdőben vagy hegyekben elvonulós fotózás. Sok helyen jártunk mi is és vannak nagyon jó, új ötleteink is, úgyhogy tényleg csak kérdeznetek kell és utána együtt megoldanunk a logisztikai részét. Alkossunk együtt valami nagyon kreatívat!


#2 SZEMPONT: A legszebb fények idején fotózhatunk

Magunknak tudjuk beosztani az időnket, nem kell igazodnunk se az esküvői menetrendhez, se semelyik rokonhoz. Fotózás és filmezés szempontjából egyébként a napfelkelte vagy a naplemente a legideálisabb időpont, ugyanis akkor a nap alacsonyabban van és nem is olyan erős. Ennek köszönhetően esztétikus fotókat és videófelvételeket lehet készíteni. A déli napsütésben a fentről jövő erős fény miatt a szemgödrötök árnyékos lesz, az pedig senkinek nem áll jól az esküvői fotókon. Ha turisztikai látványossághoz szeretnénk menni, akkor érdemes napfelkeltekor kezdeni, mert később ellepik a helyet a turisták és nem fogunk tudni kényelmesen dolgozni. Amennyiben a kreatív fotózás és filmezés nem oldható meg másik napon, úgy legalább javasoljuk egy olyan helyen tartani, ahol nagy, egybefüggő árnyék van. Ebben az esetben a fentről érkező erős napfényt a fák, épületek megszűrik, így ez a jelenség nem áll fenn.


A kettő közötti hatalmas különbséget az alábbi két képen szeretnénk illusztrálni. Itt mind a turisták sokasága észrevehető, mind pedig a fentről érkező, rendkívül erős napsütés által keltett erős árnyékok.


#3 SZEMPONT: Az esküvő napja után már ti is nyugodtabbak vagytok


Ha az esküvő utáni napokra tesszük a másik napi kreatívat, akkor nincs bennetek az a stressz, ami az esküvő szervezésével járt. Ezért sokkal felszabadultabban és megkönnyebbülten tudtok pózolni a kamerák előtt és élvezni a fotózást. Nem kell a vendégekkel foglalkozni, hogy mindenki megtalálja-e a helyszínt vagy rohannunk kellene már a forgatás elején, mert vissza kell érni a szertartásra. Ezen gondok elhagyása jelentős terheket tud levenni a párok válláról.




#4 SZEMPONT: Újra öltözés, smink, fodrász


Ez az első hátrány. Az esküvő napjához hasonlóan újra el kell készülni, fel kell öltözni, sminkelni és fodrászkodni. Bár nem mindennek kell teljesen azonosnak lenni, apró eltérések smink és haj terén nem ütnek el olyan nagyon az esküvői képektől, attól még ezeket meg kell tenni. Azonban aki ragaszkodik, hogy ugyanolyan legyen a haja és a sminkese, akkor a kreatív fotózás napjára újra időpontot kell kérni, ami nyilván minimális költségtöbblettel jár.


#5 SZEMPONT: Ha a menyasszonyi ruha bérelt, az bonyodalmat tud okozni


Ha a menyasszonyi ruhát megvettétek, akkor nyert ügyünk van, mert rugalmasan tudunk időpontot egyeztetni a másik napi kreatív fotózásra. Amennyiben csak bérlitek a ruhát, az esküvő utáni héten azt vissza kell vinnetek, ami kicsit lekorlátozza a lehetőségeinket. Emiatt általában csak hétfőre vagy keddre szoktuk tudni tenni a fotózás és forgatás időpontját. Ha szerencsétek van, akkor le tudjátok a ruhaszalonnal beszélni, hogy pár napig még nélkülözzék a menyasszonyi ruhát, de a tapasztalat azt mondatja velünk, hogy ez nem minden esetben szokott működni vagy csak felár ellenében.


Reméljük hasznosnak találtátok a rövid kis cikkünket, ha valamit kihagytunk vagy kérdésetek lenne bátran írjátok meg kommentben 😉👇



bottom of page